Jézus... korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett...Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították...az ilyeneket meg kell kövezni...azok egymás után elmentek...’Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!’” (Jn. 8,1-11)
Tudom, hogy nekünk, asszonyoknak nem sok jogunk van szólni, pláne sokaság előtt, én mégsem tarthatom magamban mindazt, amit Jézussal kapcsolatosan tapasztaltam. Sok év telt el az eset óta, és sokat változott a világ. Már vannak nők is, akik szolgálnak, igaz nem a zsidó közösségben, hanem a keresztényeknél. Abban a közösségben, amelyet Jézus, egy Názáretből való próféta és tanító alapított. Illetve szerintem több mint próféta és tanító – ahogy én láttam, amit én hallottam az alapján bizton állíthatom: Ő maga a Messiás!
A történet, amelyet elmesélek egy napsütéses, kellemes októberi délelőttön történt. A lombsátoros ünnep hétnapos forgataga már a vége felé közeledett. Jeruzsálem utcái tele voltak falombokból és ágakból épített kalyibákkal, felül szalmatetővel, amelyen éjszakánkként átragyogtak a csillagok. És mindenhol emberek… roppant tömeg. Az egész ünnepet egyfajta belső feszült várakozás jellemezte, mindenki a názáreti rabbit kereste, akinek tanításai miatt megoszlott Jeruzsálem.
Azon a napsütéses, kellemes októberi délelőttön Jézus megjelent a templomban és tanított. Rengetegen voltunk, akik hallgattuk őt, mert már előző éjjel körbejárt a hír, hogy itt van az ünnepen, és látták az Olajfák hegyén. Férjemmel, Péterrel kicsit késve érkeztünk, ezért az egyik templomlépcsőn találtunk csak helyet, de így is jól láttuk a Mestert, és minden szavát tisztán hallottuk.
Miközben a szeretetről és a megbocsátásról beszélt, hirtelen nagy hangzavar támadt a templom keleti oldala felől. A templomőrök egy zilált külsejű nőt rángattak felénk egy csoport farizeus és írástudó kíséretében. A nő szótlanul tűrte a megalázó lökdösést, míg az elöljárók egy hangon ordították: „Házasságtörő!”.
Jézus abbahagyta a tanítást, és a hangoskodók felé fordult. A templomőrök a farizeusok parancsára a zsinagóga közepére állították az asszonyt, aki reszkető térdekkel állt a tömeg fürkésző és megítélő tekintetének kereszttüzében. „Házasságtörő”- hallatszott a vád, majd az ítélet: „Az ilyet halálra kell kövezni!”
Én döbbenten ültem a templomlépcső legfelső fokán, és közelebb húzódtam a férjemhez. Szemem az asszony arcát fürkészte, aki szemlesütve, mozdulatlanul állt ott, ahová a templomőrök állították. A szégyentől kipirosodott az arca, a térde remegett, azt vártam, hogy bármelyik pillanatban elájulhat. „Ha házasságtörő, akkor hol van az, akivel a bűnt elkövette? Az a férfi?” – kérdeztem a férjemet, aki csitított és nyugalomra intett. „Ez így nem igazságos!” – tettem hozzá, hogy enyém legyen az utolsó szó…
A tömegben halk pusmogás, sugdolózás hallatszott. Mindenki a rabbinak feltett provokáló kérdésre találgatta a választ: „Te ugyan mit mondasz?”
Láttam, ahogy az asszony megszégyenült tekintete Jézus pillantását keresi. Az utolsó reménysugár… A törvény az törvény, neki meg kell halnia ezért a tettéért, ezt az asszony is tudta, de érezhető volt, hogy bízik a Mesterben, valamiért… talán ő is hallott már Róla…
Feszült pillanatok következtek. A pusmogás megszűnt, néma csend ereszkedett közénk, mindenki Jézus válaszát várta. De Ő nem szólt, hanem leguggolt, és ujjával írni kezdett a földre. A farizeusok és az írástudók arcán először a döbbenet tükröződött, majd a kíváncsiság, mígnem odaléptek a rabbihoz és a leírt szöveget olvasták. Eközben az asszony a föld felé hajolva, meggörnyedve, kezével az arcát eltakarva várta az ítélet beteljesülését. Majd Jézus hangját hallottam, aztán kövek tompa puffanását a templom talaján.
A sugdolózás ismét megindult, a tömegben egymásnak adták át az emberek Jézus szavait: aki közülük bűn nélkül van, az vesse rá az első követ. Majd láttam, hogy a templomőrök és az elöljárók elsomfordáltak.
Így ketten maradtak középen… az asszony, akiből az öröm és a megkönnyebbülés vegyes érzése hirtelen zokogásként tört elő, és a Mester.
Furcsa érzés töltött el mindezek láttán, és néhány gondolat ütött szöget a fejemben: Isten ennyire irgalmas? Isten ennyire megbocsátó? Isten ennyire szeret? Mi lenne, ha én is ennyire irgalmas és megbocsátó lennék? És hogy a törvényeken és szabályokon felül létezik valami fontosabb: a szeretet?
Aztán az asszonyra gondoltam… a férjére… a házasságára… és arra, hogy vajon mi vitte őt erre tettre? Majd szinte öntudatlanul közelebb húzódtam Péterhez…
2007. feb. 2. http://szentandras.ujevangelizacio.hu/asszonyi_gondolatok
No comments:
Post a Comment